A metró lejárata. Ajtók bezárva, egyet kivéve. Az elzárva. Egy nagy darab férfi zárja. Sapka a szemére húzva, a borosta határozza meg vonásait. Az emberek állnak szépen, türelmesen, hogy megtudják, miért nem lehet lemenni a metróhoz. Emberünk, az ajtó zárója, jámborul áll. Kérdezik, nem is felel. Csak néz. Döfni nem döf, mert nincs szarva. Minden más adottsága azonban megvan a hozzá. Végre kiragasztanak egy tájékoztatót: a metró műszaki okok miatt nem közlekedik. Metrópótló buszok indulnak a felszínről. Mivel a Népligetről beszélünk, meglehetősen sok a vidéki, aki vakond módjára csak a föld alatt boldogul a fővárosban. Kérdezgetik az ajtó őrzőjét, merre vegyék az irányt? Ám ugyanaz a döfésszerű nézés a válasz. Minden értelmével. Néha rábök a kiragasztott papírra. Ennyire telik.
Metrópótló buszok a felszínen. Legalábbis papíron. Tíz percenként egy. Tömegnyomor, szardínia-póz. A harmadikra sikerül is felszállni. Ötven perc alatt lehet tehát megtudni, hogy nem jár a metró, hova kell felszállni helyette és bevenni a várat.
Slusszpoén? Van. Segít a BKV. Csak a Nagyvárad térig nem közlekedik a metró. Vagyis tíz perc gyaloglás a Népligettől. Miért lett a tíz perces útból ötven? Mert ennyire nagyszerű a kommunikáció. És ilyenkor az ember szeretettel emlékszik vissza arra a pimasz, nagyfülű gyerekre, aki a BKV éléről vigyorog a kamerákba, hogy New Yorkot is megelőzve nálunk lesz először szélessávú internet a metróalagútban.
Tehát ha Vitézy Dávidnak álmatlan éjszakái vannak a szélessávú internet hiánya miatt a metróalagútban, fáradjon csak le nyugodtan. Metrózgasson kicsit, nézzen szembe a sokszor bocifejű ellenőrökkel, próbáljon információt kérni, esetleg eligazodni rózsaszínű nyakkendő nélkül. Csak úgy fázósan egy dolgos reggelen, amit úgy hívnak, hétfő. Az lesz az igazi rémálom. Jogos tehát a kérdés: BKV- értem??