Persze a híradás kerekei beindultak, a médiának nyilván ez a dolga. De a gátlástalan, szenzációhajhász hozzáállás már felháborító. Miféle mocsok gazemberség eleve olyan címmel nyitni, hogy „Elgázolt anyja hasából vágták ki Csengét”? Miféle embertelen hozzáállás ez? Milyen mentséget találhat erre egy „újságíró”? Objektivitás? Tényszerű hírközlés? Nem. Ez egyszerűen érzéketlenség. Felháborító bunkóság.
Én nem vagyok újságíró. Én nem érzem át a „sztorit” ebben a történetben. Nem vagyok újságíró, mert nem értek egyet az olvasottság ilyesfajta növelésével. Nem vagyok újságíró, ha a dolgok emberi oldalát nézem? Mert ennek a végtelenül szomorú és tragikus esetnek csak és kizárólag emberi oldala van. Nem szakmai kérdés. Csak a gyermekkorban felszedhető egészséges tartás, jóérzés kérdése. S akiből ez hiányzik, az ne nyúljon ilyen témához. Sőt, tollhoz sem.
És ami a legszomorúbb, hogy az ilyen tálalásra jócskán akad vevő. Azt hiszem, ez az egyik legszörnyűbb kórkép a felvilágosult, jómódú, civilizált társadalmunkról. Hogy már csak a nyers, bunkó mondatokra kapják fel sokan a fejüket. Azt hiszem, ideje volna egy igazi erkölcsi forradalomnak is. Igen, tragédia a tragédiában.
Vona-Szabó Kriszta 
Nagy Kata