Az is teljesen normális, amikor egy döntés után némi kis ürességet érez az ember. Az üresség nem mindig jelenti a tartalom hiányát. Néha csak annyit jelent: kiürítettük a romlott tartalmat. Amit persze már megszoktunk. Tudtuk, hogy romlott, csak megszoktuk. Tanulság: ürítsük a rosszat, mielőtt hozzászoknánk.
Amikor életet adunk, akkor halált is. Ez is örök igazság. Az életnek feltétlenül halál a vége. Ez nagyon nehéz tudat. Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy amikor eltemetjük az életünk egy részét, életet adunk. Teret, helyet jó dolgoknak. Csak sajnos rágörcsölünk a gyászra. Hogy valamit elvesztettünk. De semmi nem történik ok nélkül. Néha csak azért megyünk fejjel a falnak, hogy a megfelelő ember vagy helyzet mellé landolhassunk fenékre. S bár ezt a koppanás pillanatában nem értjük igazán, de később visszatekintve rájövünk: ez így volt helyes. A legnehezebb időben is arra kell gondolni: a legmélyebb völgy fölé is tornyosul legalább egy dombocska, ahonnan vissza lehet nézni. És ha csak sík talaj van, az is magasabb a völgynél!