Alakítgatunk. Kezdünk beköltözni a saját kis gardróbunkba. Mivel a lelkünkről szól, őszinték vagyunk.

 

Az őszinteség valahogy kiveszni látszik a kirakatvilágból. Mindenki igyekszik tökéletesnek mutatkozni. Mint a gyerek, amikor először kopog végig a lakáson Anya magassarkújában, és rúzzsal keni körbe-körbe a száját. Felnőttnek akar tűnni. Mi nem akarunk szerepet játszani. Megvan az ellenszere a kicsi botlásoknak is: őszintén nevetni - akár magunkon is.

 

Így bemutatjuk az előkészületeket is, amolyan vágatlan film formájában. Mert ezek is mi vagyunk.

 

Íme a „kicsomagolás” folyamata:

 

Kriszta:

 

- Katám, úgy tudsz belépni a blogba, hogy beírod a link mögé az admint. És erre tök magamtól jöttem rá. Hátha tudod módosítani a dolgokat. Pl. a nevedet nagybetűvel.

 

Fél óra múlva…

 

Kriszta:

 

- Katám, megbuheringáltam a Rólunk dobozt. Lett belőle Gardróbrendezők, de mindjárt átjavítom Gardróbrendezgetőkre. Küldesz pár sort, hogy mit írjunk bele rólad? Annak fényében fundálom én is ki a magamét. Puszika

 

Kata:

 

- Ez nagyon jó, Gardróbrendezgetők… Két-három mondatocska kell magunkról, nem? Akkor írom.

 

Kriszta:

 

- Azóta már változtattam: „A gardróbot rendezgetik.” A Leírás is olyan steril. Meg nézegettem még, hátha a koala helyére betehetnénk a saját képünket, de nem merek abba belebarmolni. (értsd: a fotónk helyén egy bamba koala figyelt a mínusz első fázisban – a szerk.)

 

Kata:

 

- Belépő a gardróbba? A gardrób ajtaja? Gardrób-morzsák? Kalapdoboz? Nincs több ötletem hirtelen. De nyugodtan nyúlj bele a koalába, legfeljebb küldünk füstjeleket Bencének.

 

Kriszta:

 

- Kalapdoboz. Zseniális. Cserélem. Nem is tudom, hogy nyúljak bele, csak felcsillant a remény, ha koala van, akár Kata és Kriszta is lehetne, nem? Küldd át a fotód is, s áttolom Bencének, hogy cserélje ki. Edit boldogul a grafikával? Zsongok, mint egy zsák majom...

 

Kata:

 

- A magamról így jó lesz? „Évek óta gondolkodva szemlélem a világot- és benne saját magam. Keresem az egyensúlyt a gyerekszoba, a konyha, az iroda és a világ - néha a saját magam kis világa - között. Azaz rendezem a gardróbot.”

 

Kriszta:

 

- Tökkkéletes. Mindig feladod a leckét. Miért nem tudsz szimpla sótlan kis két sort írni soha? Miért kell egy bemutatkozásba is próza? Ez nem fair, Katám. Na, Kriszta „blogger” is kiötli a magamagáét.

 

Kata:

 

- Utálom a paradicsomlevest. És nem igaz, hogy a Domestos a legjobb. Néha dühös vagyok, olyankor kifestem magam, hogy meg lehessen különböztetni egy pitbulltól. Nem szoktam magassarkúban és gyöngysorral a nyakamban súrolni. De írok. Na?

 

Kriszta:

 

- Ez se sokkal jobb. Menj a sunyiba!

 

Kata:

 

- Megyek mááááááááááá.

 

Kriszta:

 

- Én meg lerázom a porcukrot a süteményről. A nokedlis tál elmosása után rögtön szemétbe vágom a szivacsot. Sajnálom, hogy utálom a tejet, pedig nagyon szívesen szeretném. Tíz évesen egy filmből jöttem rá, hogy a felnőttek akkor is szexelnek, ha épp nem akarnak gyereket. És sosem értettem, miért ájul el valaki a Robbie Williams-koncert első másodpercében, ha fél évig spórolt a jegyre. Szerinted melyikünk a kattantabb?

 

Kata:

 

- De tényleg, és ez már a Beatles-időkben is így volt. Helyre kell állítanunk az imidzset a sok „buta szőke” miatt. Jó, én is szőke vagyok, de csak a világ megtévesztésére szolgálok. Szóval, a puszta létem is csak a magam árnyéka. Hordót, papírt és ceruzát ide nekem, beköltözöm.

 

Kriszta:

 

- Én meg majdnem szőke vagyok, de belül például teljesen az. Egy blog szerkesztéséhez meg pláne. Mi lenne, ha lenne egy ilyen doboz is: Csontvázak a szekrényben? S abba beleillesztenénk 3-4 ilyen „hülye” mondatot magunkról. Csak ne ezt pillantsák már meg elsőre, akik erre tévednek. Hm?

 

Kata:

 

- Az jó volna, én is elgondolkodtam, hogy ezt a levelezést be lehetne tenni valami háttérmunka vagy csomagolópapír vagy kicsomagolás címszó alatt, annyira élveztem.

 

Kriszta:

 

- És ha az első bejegyzés ez lenne? Így készült? Gardrób sötétben? Háttérmunka?

 

Kata:

 

- Nagyon jóóóó. Gardrób unplugged. Werkfilm a gardróbról. Legyen Gardrób sötétben?

 

Kriszta:

 

- Nem bánom. De legyen ez az első? Vagy tegyük be egy dobozba? Nem akarom, hogy holnap, aki olvassa, azt kérdezze: mi van? Mi ez? Hülyék ezek?

 

Magamról-ba ennyi telt: „Anya vagyok, szerető. Feleség vagyok, bonyolult. Barát vagyok, biztos. Nő vagyok, esendő. De szeretem hinni, hogy a Föld tőlem is forog.”

 

A hülyeséghez kreatívabb vagyok ma.

 

Kata:

 

- De ez tök jó! Akkor megvagyunk a véresen komoly bemutatkozóval. A levelezés mehet szerintem bejegyzésként, részint akkor kipörög, dobozban meg marad a komoly, másrészt pedig nem kell rögtön a világot megváltani, ezek is mi vagyunk, nem? Készülődés a gardróbban, ezek vagyunk. Aztán majd lehet pislogni a komolyabb témáknál. :)

 

Hát, így kezdődött napokkal ezelőtt…