Halálos ölelés (Kata)

 2012.01.05. 11:15
Baj van. Hatalmas. Egyre több és több terhet vonnak a hátunkra. Az elégedetlenség is egyre csak nő. Érthető. A legnagyobb baj az, hogy az emberek lassan maguk ellen fordítják az tehetetlen dühüket.

 

Most olvastam a hírt: egy 79 éves asszony és a fia a halálba menekültek. 75 ezer forintból éltek ketten. A számlák kifizetése után alig maradt valami. 79 év. Ennyi jutott. Meg egy utolsó, halálos ölelés a végtelenben. Ez után már csak a döbbent csend marad.

 

Emberek, ébresztő, hát hová jutottunk? Adók, kulcsok, számok röpködnek, rendeletek, módosítások, pökhendi vigyorok az öltönyökben, jóllakottan. Ez az egyik oldal. A másik oldalon az utolsó mosoly a kopott kis rongyokban. A kettő között pedig mi. Az én anyám, a másik apja, a családjaink. Tágabb értelemben a nemzet maga. Valamerre sodródni fogunk. Kevéssé valószínű, hogy az öltöny felé. Akkor mi marad? A sínek? Ugrások a semmibe? Utolsó, halálos ölelések? És ez senkinek sem felkiáltójel?

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 4 komment

Karácsonyra (Kata)

 2011.12.23. 20:30
Holnap itt a nagy nap. Karácsony szent estéje. A bejgli sül, a töltöttkáposzta duzzogva pihen. Megfőtt. Csenge ajándéka becsomagolva, eldugva. Nem hiszi már a Jézuska csodáját, ahhoz nagylány. De repesve várja, annyira még gyerek.

 

Holnap díszítjük a karácsonyfát. Örömmel, szeretettel. Rákerül mindenféle csillogás, hiszen ez az árva kis fenyő a hit maga. Hit az életben. Hit a jövőben. A születés csodája.

 

Ilyenkor a fa alá illik békés gondolatokat is elhelyezni. Leginkább azt, hiszen az ajándékok megvásárolhatóak. A béke nem. Mégis, a mai rohanó világban abból kerül legkevesebb a fa alá.

 

Én összeszedtem az ünnep gondolatait. Csomagolás helyett leírom őket. Így holnap összeszedetten, szépen kerülhetnek a fa alá.

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 1 komment

BKV - Érted. Értem? (Kata)

 2011.12.19. 13:20
Hétfő reggel. Gyűjtőfogalom. Benne van az álmosság, szürkeség, hideg, tiltakozás a következő hét ellen, minden. Népliget. Az emberek hömpölyögnek szépen az aluljáróban. Mintha valami őrült koreográfus diktálná az irányt és a tempót.

 

A metró lejárata. Ajtók bezárva, egyet kivéve. Az elzárva. Egy nagy darab férfi zárja. Sapka a szemére húzva, a borosta határozza meg vonásait. Az emberek állnak szépen, türelmesen, hogy megtudják, miért nem lehet lemenni a metróhoz. Emberünk, az ajtó zárója, jámborul áll. Kérdezik, nem is felel. Csak néz. Döfni nem döf, mert nincs szarva. Minden más adottsága azonban megvan a hozzá. Végre kiragasztanak egy tájékoztatót: a metró műszaki okok miatt nem közlekedik. Metrópótló buszok indulnak a felszínről. Mivel a Népligetről beszélünk, meglehetősen sok a vidéki, aki vakond módjára csak a föld alatt boldogul a fővárosban. Kérdezgetik az ajtó őrzőjét, merre vegyék az irányt? Ám ugyanaz a döfésszerű nézés a válasz. Minden értelmével. Néha rábök a kiragasztott papírra. Ennyire telik.

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | Szólj hozzá!

Új idők szele? (Kata)

 2011.12.16. 16:18
Olyan furcsa dolgok történnek. Valami van a levegőben. Nem tudom miért, de próbálom megérteni. Valahogy minden felgyorsult. Mintha mindenki a vesztébe rohanna. Emberek kapkodnak, egyik bolondságot a másikra halmozzák, életek mennek tönkre, családok hullnak darabokra. Ok nélkül, csak úgy. Mintha valami furcsa késztetés vezérelne mindenkit: gyorsan, még ezt is, azt is meg kell tenni. Bármi áron.

 

Ugyanakkor a kapkodáson túl semmi nincs. Semmi, csak fásultság, érdektelenség. Elviszi a bank a házat? Nem baj, csak a tehetségkutató menjen! Éheznek a gyerekek az iskolában? Anyjok, adj egy sört! IMF- terhek, rossz stratégiák alatt recseg-ropog a gazdaság? Net legyen, meg pucér csajok rajta, addig nincs baj!

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 1 komment

Randa Sír ábrája (Kata)

 2011.12.09. 10:59
Az ember azt hinné, lejárt a vállfás ügynökök kora. Ami igaz is. Volt idő, amikor Nagyvárad korzóján lépni nem lehetett tőlük. Mindenáron meg akarták vetetni az emberrel az évszázad szeletelőjét, a legjobb műanyag gombokat, akciós nevesincs mosóport és a tuti kést, mely igen előkelő családból származik – ahogy szegény Nagyanyám mondta –, bot a bátyja Bécsben.

 

Ám az idejük nem járt le. Aluljárókban lehet venni képeslapokat, melynek az árát az etióp éhezők kapják meg. Legalábbis valami nagyon távoli rászorulók. Az árusok nem túl bizalomgerjesztők, mitagadás. De van ünnepi ajánlat a multikban luxusutakra, a legtutibb parfümöt is megvehetjük számukra nevetséges áron. Persze mások egyheti kosztpénze az ára, de hát nem is a „hétköznapi” embereket szólítják le.

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 1 komment

A korai csillagszóró (Kata)

 2011.12.07. 09:48
Élünk, szaladunk, rohanunk. Néha nem is törődünk egymással, csak megyünk, hajtjuk, terelgetjük erőltetett menetben a hétköznapokat. Aztán van az évben néhány alkalom, amikor a szürke hétköznapokon rés nyílik, megtelik fénnyel, szeretettel. Ünnep. Karácsony. Ilyenkor mindenki fokozottan figyel a családjára, igyekszik meleg hangulatot teremteni a dobozban, melyet otthonnak hívunk.

 

Vannak esetek, amikor az ember észreveszi, nem tudja nem észrevenni, hogy az ünnep mindenkinek ünnep. Gazdagnak, szegénynek, jónak, rossznak. Ünnep, szeretet, család, ennek senki nincs híján. Nem is gondoljuk, ilyenkor milyen sokat jelent a figyelem, az önzetlenség.

 

Az elmúlt években sokszor nyílt rá lehetőségem, hogy segítsek az ünnepi hangulat megteremtésében ott, ahol a szükség uralkodik. Számtalan család nevel sok gyereket rettenetesen kevés pénzből. Hát gyűjtöttünk. Nem pénzt, abból mindig kevés van. Megunt, kinőtt ruhákat, játékokat, élelmiszert. Nem kerül semmibe, legfeljebb egy órányi szekrénypakolásba. Sokan pakoltunk szekrényt. Aztán elindultunk.

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 2 komment

Kutyakonzerves valóság (Kata)

 2011.12.02. 19:52
Megdöbbentő hírt olvastam: egy áruházban több nyugdíjas is kutyakonzervet vásárolt magának. Értsd: saját fogyasztásra. Kutyájuk ugyanis nincs.

 

Bevallom, elsőre majdnem elsírtam magam. De hirtelen elindult a tarkómból az a kis zsibbadás, melyet talán még székely dédapámtól kaptam titkos örökségül a génjeimen át, s amely mindig megelőzi a „bicska kinyílását”. Rájöttem, nem sírni kell, hanem törni-zúzni, ököllel asztalokat ütni, hogy meghasadjanak s a lábukon többé meg ne álljanak. Milyen mocsok világ ez?

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 4 komment

Gyertek!

 2011.12.01. 14:40
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 1 komment

Einstand a kettesen (Kata)

 2011.11.30. 14:17
Ködös este, szürke hétköznap. Munkának vége, irány az otthon. Az édes otthon. A villamoson a nap végéhez méltó hangulat: álmos emberek, ködös pillantások. Már majdnem belesüppedtem a puha, szürke légkörbe, amikor éles hang ébreszt a valóságra:

 

- Julikám, üljünk le, ott van egy kettes szék.

 

Hátrapillantok. Idős hölgy, vidám kis zöld kabátban. Szatyrát lóbálva teper át a villamos végéből az elejére. Közeledik, izgatottan csettint, majd lecsap a zsákmányra: beáll a két ülés közé. Konkurencia nincs ugyan a helyekre, de azért ott a szemében a kulcsszó: einstand. A nyomaték kedvéért lecsapja a szatyrát az üres székre. Így várja,hogy Julika odaérkezzen és elfoglalja az őt megillető helyet.

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 2 komment

Zsebnyitogató (Kata)

 2011.11.29. 14:15
Duzzad, dagad az ünnep-hangulat. Az ember érzi a lelkében, gondolatfoszlányok a karácsonyi menüről, karácsonyfáról. Ajándék - jajj, vajon Csengének tetszik majd? Bejgli. Halászlé, töltött káposzta.

 

Ilyen gondolatok kerrengenek az ember agyában, de ugyanakkor azok karácsonya is, akik mondjuk az utcán töltik azt. Esetleg nem futja karácsonyfára sem. És persze a segítség. Hogyan lehetne? Az enyémben sokszor megfordul. Csak úgy, mindenféle hívószó nélkül is.

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 2 komment

Ünneplő

 2011.11.27. 14:56
Kriszta:

 

Advent – az Úr eljövetele. A lelkünk ünneplőbe öltöztetése, ahogy József Attila is írja. Van rá négy hetünk. Nagyon szeretem. Valahogy automatikusan lecsendesedem, befelé fordulok. Mélabúsabb leszek, érzékenyebb. Könnyebben elsírom magam (nem mintha évközben oly nagyon nehezen menne). A karácsonyi tülekedést gyűlölöm, az ajándékért hadakozást rettenetes nyűgnek érzem. Elborzaszt, ahogy az emberek szinte egymásra licitálnak, egy plázában ki egyensúlyoz nagyobb szatyorral. Azt meg egyenesen rettenetesnek tartom, ha valaki karácsonyra időzíti az új televízió megvásárlását, s a műszaki áruházakban egymás fején egyensúlyoznak a 325 centis laptévékkel. Mert a tévé csak szétválaszt, elidegenít, nem összehoz. Gyerekkoromban rendszerint társasjátékot is kaptunk a szüleinktől, s a degeszre vacsora után együtt játszottunk éjfélig. Tudom, a mai ifjoncok erre már csak legyintenek, tök cikinek tartják a Ki nevet a végén-t a faterral, muterral, de én örülök, hogy mehetünk még szüleinkhez, nagyszüleinkhez.

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | Szólj hozzá! · 2 trackback

Tyúk vagy galamb? (Kata)

 2011.11.26. 11:17
Hétvégi sütés-főzés. Aminek előzménye persze a kora reggeli bevásárlás. Autóba vágtam hát magam és elmentem egy kisboltba. Azon kevesek egyikébe, amely még húzza és egyensúlyoz lét és nemlét határán.

 

Nem untatnék senkit a bevásárlólistámmal, egyetlen elemet emelnék ki. Tojást vettem. Tíz tojás, 330 forint. Itthon elkezdtem kipakolgatni. Mivel a bolt nem önkiszolgáló, nem nagyon olvasgattam vásárlás közben. Megnéztem hát a tojás szavatosságát. Mit látok? Származási hely: Lengyelország.

 

Lengyelországból hozzuk a tojást. Egy vacak, hétköznapi tojást. Arról nem is beszélve, hogy egy magára valamit is adó galamb elszégyellte volna magát ilye picurka kis utód-kezdemény láttán. Lehetőségnek is pici. A „sárgája” színe- azt nem is elemezném, leírhatatlan. Valahol a mustár és a mosogatólé között. Minden, csak nem sárga.

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 1 komment

A mezítlábas operatőr (Kata)

 2011.11.24. 10:57
Ezerszer megfogadtam: hírműsort NEM nézek! Nem és nem akarom! Megölte, agyonverte, kirabolta, merénylet, felrobbant, megfojtotta… és mindezek után kapjuk a tündéri avagy sármos mosolyt: nyugodalmas jó éjszakát kívánok. Na, tudod barátom, ki fog nyugodalmasan aludni ennyi szörnyűség után…

 

No, persze nem annyira egyszerű kivitelezni a híráram kizárását, pláne, ha az ember lányánál ez kimondottan munkaeszköz. Kötelező. Megnéztem. Nem Híradó volt, csak műsor. A való világ kisbetűkkel. Nem szilikoncsodák műnyávogása volt célkeresztben, hanem az élet maga, valós történésekkel.

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 1 komment

Nők a stand mögött (Kata)

 2011.11.20. 08:06
Anya a kisfiával. A gyerek bámészkodik, míg Anya válogat. Nézegeti tágra nyílt, őszinte gyerekszemekkel a szőlőt, banánt, kérdezgeti Anyát, vesznek-e rendre mindből. Csak mutogat az ujjacskájával, hogy aaazt, meg abból. Anya türelmesen magyaráz, hogy a szőlő nem annyira ízletes és érett, a banán is zöld kissé. Anya fáradt, a gyerek egyre megadóbb. Aztán Anya gondol egyet:

 

- Tudod mit, kisfiam? Veszünk gesztenyét! Biztosan finom édes.

 

A gyerek szeme felcsillan, ösztönösen markol bele a gesztenyehalomba. Anya azonnal reagál:

 

- Kisfiam, nem markolunk bele! Más is vesz belőle, nem szabad hozzányúlni, majd a néni ad belőle.

 

A gyerek visszakapja a kezét, egy gesztenye szomorúan elgurul. A gyerek tétován nézi a Nénit, aki most biztosan leharapja a fejét és beteszi a gesztenyék közé. A Néni azonban nevet egy egészségeset, elővesz egy zacskót és megmenti a helyzetet:

 

- Segítesz szedni?

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 2 komment

Hogyan tovább? (Kata)

 2011.11.18. 12:40
Annyit, de annyit gondolkodom az érdektelenségen. Bármerre megyek, mindig beleütközök. Próbálok harcolni ellene, de nem megy.

 

Persze értem én, minél jobban meg kell kínlódni a hétköznapokkal, annál kevesebb idő jut minden másra. Tudom én, hogy két munkahely is kevés a megélhetéshez, hogy két fizetés csepp a tengerben, hogy az embereknek nincs türelmük este leülni társasozni a gyerekkel, de akkor is. Értem, csak nem tudom megérteni.

 

Valahogy minden nap több rémséggel kell szembenéznünk. Idős embereket vernek agyon fél kiló húsért. Szó szerint. És ilyenkor fogjuk a fejünket. Amikor már baj van. De könyörgöm, miért nem tudunk odafigyelni egymásra, míg élünk? Nem tudom, hogyan működik ez, az én szomszédságomban családok élnek, de az egyedül élő időseknek is vannak szomszédjaik. Miért csak a halálhír az, amire az ember felkapja a fejét? Gyereket késelt meg gyerek egy iskolában. A videojátékok a hibásak. Nem a felszínes, kirakatszerű emberi kapcsolatok, hanem a tévé, a videojátékok, az erőszakos világ. Az én gyerekkoromban is játszottunk adj király katonát meg hadakoztunk karácsony után az egykoron jobb sorsot látott fenyők csonkjaival. Lenyestük az ágaikat és a törzsével küzdöttünk hősiesen. Királyok voltunk, lovagok, harcosok, mítoszbeli hősök. Mégis, a legszörnyűbb dolog, ami történt, egy megkékült ujjacska volt. Eszünkbe sem jutott az, hogy bántsunk bárkit. Hogy bárkit agyonverjünk. Máshol lehet a hiba.

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 1 komment

Minden most kezdődik el (Kata)

 2011.11.17. 15:00
Vannak elátkozott napok. Nem tudom, miért, de valahogyan, valamilyen módon azok. Nem a reménytelenségük, nem is az egyhangúságuk folytán. Csak olyanok. És persze vannak kimondottan Isten ujja által érintett napok is. Nem a világmegváltó történéseik miatt, nem is a lottó ötös miatt. Csak úgy. Olyanok.

 

A mai valahol a kettő mezsgyéjén egyensúlyozik. Eddig. Reggel felébredtem, hurrá, megfáztam. A fejem legalább ötven kilót nyom. A hangom valami videotékában agyonnyúzott videókazetta rosszul sikerült szinkronhangja. No persze, katasztrófafilm.

 

Aztán mégis barátságos hang, indul a reggel. Gyermek szöszmötöl, néha énekelget. Mégsem elátkozott nap. A kicsi, vékony gyerekhang messzire űzte a komor reggelt. Kávéfőző, illat, amit sejtek. Érezni nem igazán sikerül. Habos kávé. „Minden most kezdődik el, ahogy dobban a szívem...” Ez a két sor állandóan. Mi tagadás, Ákos nagy kedvencem, ismerem ezt a dalt, csak sehogy sem akarnak a további sorok kibújni a fejemből. Ott vannak, de csak ez a kettő szaladgál és tekereg. Orvosoljunk? Merem?

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 2 komment

Gardrób a sötétben

 2011.11.17. 14:39
Alakítgatunk. Kezdünk beköltözni a saját kis gardróbunkba. Mivel a lelkünkről szól, őszinték vagyunk.

 

Az őszinteség valahogy kiveszni látszik a kirakatvilágból. Mindenki igyekszik tökéletesnek mutatkozni. Mint a gyerek, amikor először kopog végig a lakáson Anya magassarkújában, és rúzzsal keni körbe-körbe a száját. Felnőttnek akar tűnni. Mi nem akarunk szerepet játszani. Megvan az ellenszere a kicsi botlásoknak is: őszintén nevetni - akár magunkon is.

 

Így bemutatjuk az előkészületeket is, amolyan vágatlan film formájában. Mert ezek is mi vagyunk.

 

Íme a „kicsomagolás” folyamata:

 

Kriszta:

 

- Katám, úgy tudsz belépni a blogba, hogy beírod a link mögé az admint. És erre tök magamtól jöttem rá. Hátha tudod módosítani a dolgokat. Pl. a nevedet nagybetűvel.

 

Fél óra múlva…

 

tovább »
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Lélekgardrób | 3 komment

A gardróbot rendezgetik


Kriszta Vona-Szabó Kriszta

"Anya vagyok, szerető. Feleség vagyok, bonyolult. Barát vagyok, biztos. Nő vagyok, esendő. De szeretem hinni, hogy a Föld tőlem is forog."

KataNagy Kata

"Évek óta gondolkodva szemlélem a világot- és benne saját magam.
Keresem az egyensúlyt a gyerekszoba, a konyha, az iroda és a világ - néha a saját magam kis világa - között. Azaz rendezem a gardróbot."

Keresés

Kalapdoboz

Az ember valamiképpen figyeli a körülötte lévő világot. Elemezget, véleményt formál. Jó esetben. Rossz esetben a média formálja a véleményt. Márpedig a tiszta gondolatok nem zárhatóak a ValóVilágba, és nem is irányíthatja azokat semmiféle ÖsszeEsküvés. Hiányoljuk az olyan tereket, ahol értelmes emberek cserélhetnek véleményt, oszthatnak meg tapasztalatokat. Hisszük, hogy ettől előrébb mozdul majd a világ. A helyes irányba. Mindannyiunknak megvan a maga kis világa. Álmokkal, véleményekkel tarkítva. Ha ez a sok kicsi világ összetalálkozik, ha sokan ébredünk rá, hogy hiszünk a hagyományos értékekben, talán külön kis szigetet alkothatunk ebben az egyre inkább elkorcsosuló, liberális, pénzközpontú őrületben. S hogy miért Lélekgardrób? Mert a lelkünkben ezer és ezer érzelemdarab torlódik, melyeket rendszereznünk kell. Aktuális állapotunktól függően vannak, amiket hátrébb teszünk a raktárban, vannak, melyeket rendszeresen „használunk”. Ráadásul ezen a felületen rokonlelkeket gyűjtünk, amelyek egy nagy közös „gardrób” tagjai. Ez a blog nem píszí, nem kampányoldal, nem egy Facebook-csoport kistestvére, nem is fórum. Két mai nő „lelkének tükre” csupán, akik nyitott szemmel járnak-kelnek, akiknek mindenről van véleményük, de nem akarják naponta háromszor megváltani a világot, ahogy a mottónkul választott versben áll, de igenis szeretnének gyufát gyújtani. Hisszük, hogy ez a „klublog” jó kezdete lesz egy kis sziget megalkotásának. Osszuk meg tapasztalatainkat, véleményünket, hogy minél határozottabban vállalhassuk fel azt. Legyünk gyerekek, máskor ráncos homlokú, vén bölcsek vagy akár nevetgélő kamaszok! Néha suhogjon a ráncos szoknya, dobbantson a rogyasztott szárú csizma, máskor pedig feszüljön a farmer, vagy kopogjanak a tűsarkak. Legyünk mi magunk! Nők. A modernizált klasszikus értelemben.

Archívum

süti beállítások módosítása